Sokszor szeretnénk azt hinni, hogy kézben tartjuk a dolgainkat, hogy irányításunk alatt van az életünk. Aztán egy váratlan esemény keresztülhúzza a számításainkat. De vajon nem éppen értünk történik-e ez a kiszámíthatatlanság? – Testvérlapunk, a New City (London) újságírója,  Robbie Young gondolatai a koronavírus-járvány kapcsán.

A ma embere azt gondolja, hogy képes megváltoztatni és befolyásolni mindent, ami vele és körülötte történik. Mennyire igaz ez?

Évezredekkel ezelőtt őseink voltak annyira bölcsek, hogy belássák, nem tudják megváltoztatni a dolgok menetét. Amikor a vadászok reggel elindultak, nem tudták előre, lesz-e majd mit adniuk este a családjuknak, mert lehet, hogy nem találtak zsákmányt, vagy éppen elmenekült, vagy egyikük meghalt vadászat közben.
Ha sikerrel jártak, akkor hálát adtak az isteneknek, de nem lehettek biztosak benne, hogy az istenek nekik fognak kedvezni. Felajánlották könyörgéseiket, aztán az isteneken múlt, hogy megáldják-e őket.

Manapság az okostelefonnal, számítógéppel, nagy sebességű vonatokkal, mikrohullámú sütővel, ötcsillagos szállodákkal és gyorséttermekkel ellátott világunkban rég nem vagyunk kiszolgáltatva a vadászat megjósolhatatlan eredményének.

Sőt, meggyőződésünk, hogy nincs szükségünk a természetes világon kívülről jövő segítségre, hiszen minden rajtunk múlik, mindent megtehetünk.

Tudjuk, hogyan lehet autókat, mosógépeket és vízerőműveket gyártani, légkondicionáló készüléket, ami lehűti a szobát a nyári melegben. Tudjuk, hogyan kell utasokat Buenos Airesből Bangkokba repíteni úgy, hogy a csomagjuk érkezéskor már várjon rájuk. Azt is tudjuk, hogy juttassunk embert a Holdra.
És ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy akarjuk, akkor Kanye West rapper szavait idézve: „ha nem jók a kártyáim, lecserélem őket.”

Annyira hozzászoktunk ehhez, hogy csalódunk, amikor elvesztjük az irányítást. Felkapcsolom a lámpát, de a szoba sötét marad; napfényes tengerparti nyaralást terveztem, de minden nap esik; találkoznék egy ügyféllel, de nem jön el; veszek egy méregdrága tévét, de egy hét után elromlik.

Valójában illúzióban ringatjuk magunkat, ha azt hisszük, kezünkben tartjuk a történéseket.

1986-ban alig egy perccel a kilövés után a Challenger űrhajó szétrobbant a levegőben a fedélzeten lévő hét űrhajós tragikus halálát okozva. Mindent kidolgoztak a legapróbb részletekig, kivéve azt a tényt, hogy a rendkívül hideg idő miatt az egyik szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta tömítőgyűrűje hibásan működött. A Titanic építői sem gondolták volna, hogy az a monumentális hajó elsüllyedhet, amíg egy jéghegy keresztül nem húzta a precíz terveket.

Ezzel nem tagadjuk azt az  emberi képességet, hogy a legmesszebbmenőkig törekszünk kiküszöbölni minden lehetséges kockázati tényezőt, amikor el akarunk érni valamit. De a precizitásunk soha nem lehet teljes.

De még ha az is lenne, kiszámíthatatlansági tényezővel is számolnunk kell, mert valami mindig közbejöhet. Lehet olyan svájci órám, amelyik olyan pontosan mutatja az időt, hogy mindenki megirigyelheti. De hogyan számíthattam volna arra, hogy egy egzotikus nyaraláson egy majom majd bemászik a nyitott ablakon és ellopja?

Miért hisszük el mindenhatóságunkat? Talán azért, mert vonakodunk elfogadni a világban lévő bizonytalanság és kiszámíthatatlanság lehetőségét. Hogy boldogulnánk, ha nem tudnánk, hogy a milliós bankbetétünk holnap is meglesz?

Amikor arra összpontosítunk, hogy a világunk épp olyan legyen, amilyennek szeretnénk, minden, ami ezt megzavarja, nemkívánatos lesz. Tehát nem leszek nyugodt egy olyan világban, ahol egy úton heverő szög kiszúrhatja a gumiabroncsomat vagy egy járatot eltörölhetnek a rossz idő miatt.

De ha a világ az én oldalamon áll? Mi van, ha a kiszámíthatatlanság egy ajándék? Mi van akkor, ha a véletlen eseményeket egy titokzatos törvény irányítja, ami mindig nekem kedvez? Egy ilyen világ elképzelhetetlennek tűnhet. Mégis, ez a közös mindennapi tapasztalata azoknak, akiket szeretet-kapcsolat köt össze. A szeretet lényege a kiszámíthatatlanság, mely ellenáll minden szabályszerűségnek.

Minden véletlen esemény lehetőséggé válik arra, hogy új módszereket találjunk a szeretet kifejezésére.

Egyikünk elcsúszik a vizes kövön, és a másik beviszi a kórházba. Egyikünk gépe késik és a másik vár még egy órát, hogy hazavigye a reptérről. Gyermekünk fogyatékossággal születik és ez megkétszerezi a szeretetünket.

Ez nem az a filozófiai gondolkodásmód, ami szerint sztoikus nyugalommal fogadjuk el, amit az élet ránk ró, hanem ahogy Paul McCartney híres dala mondja: Let it be, azaz Úgy legyen. Mária, az édesanya szeretetének szavai ezek, aki fia mellett állt a sötétség óráiban.

Fordította: Horváth Viktória