Ezekben a vészterhes napokban sokan felteszik maguknak a kérdést: mit kell tennünk ebben a helyzetben? Bármennyire is különlegesek ezek a napok, valójában nem kell mást tennünk, mint amit életünk más napjain: Életre váltani az Aranyszabályt: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12).

Ez a márciusi életigénk, amihez Chiara Lubich 1978-ban írt kommentárját hétindító elmélkedésnek.

Érezted már, hogy szomjazol a végtelenre? Éreztél már a szívedben elemésztő vágyat arra, hogy átöleld a mindenséget? Vagy éppen, észrevetted már a lelked mélyén, hogy elégedetlen vagy azzal, amit csinálsz, azzal, aki vagy? Ha így van, akkor boldog leszel, ha találsz valamit, ami megadja neked azt a teljességet, ami után áhítozol. Valamit, ami nem hagyja, hogy siratnod kelljen a félig üresen múló napokat.

Van egy elgondolkodtató rész az evangéliumban, amitől már akkor is megremegünk örömünkben, ha nem teljesen értjük. Ebbe van belesűrítve mindaz, hogy mit kell tennünk az életben. Összefoglal minden törvényt, amit Isten minden egyes ember szívének mélyére ültetett. Ezt hallgasd:

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.”

Az ilyen mondatot hívják Aranyszabálynak. Krisztus hozta el nekünk, de már azelőtt is általánosan ismert volt.
Az Ószövetségben is ott van. Ismerte Seneca és keleten a kínai Konfuciusz. És még sokan mások.
Mindez mutatja, mennyire fontos ez Istennek: azt akarja, hogy minden ember normává tegye az életében.
Jó olvasni, és úgy hangzik, mint egy jelmondat. Hallgasd meg még egyszer: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!”

Így szeressük minden ismerősünket, akivel napközben találkozunk! Képzeljük magunkat a helyébe és bánjunk úgy vele, ahogyan mi is szeretnénk, ha velünk bánnának az ő helyében.
A bennünk lakó Isten hangja majd megsúgja nekünk minden körülmények között, hogy melyik a szeretet legmegfelelőbb kifejezési formája.
Éhes? Gondoljuk azt, hogy mi vagyunk éhesek. És adjunk neki enni.
Igazságtalanság érte? Engem ért igazságtalanság!
Sötétségben jár és kétségek gyötrik? Én vagyok az! Mondjunk neki vigasztaló szavakat, osztozzunk a fájdalmában, és addig ne nyugodjunk, amíg jobb kedvre nem derült és meg nem könnyebbült. Mi is azt szeretnénk, ha így bánnának velünk.
Mozgássérült? Annyira akarom szeretni őt, hogy a testemben és a szívemben érezzem a sérülését. A szeretet pedig megsúgja majd, mi a jó megoldás, hogy mások is így érezzenek, sőt még jobban, mert mi keresztények, tudjuk, milyen a fájdalom.
És ugyanígy mindenkivel, nem téve különbséget rokonszenves és ellenszenves, fiatal és idős, barát és ellenség, honfitárs és idegen, szép és csúnya között… Az evangélium mindenkire vonatkozik.

Mintha általános felzúdulást hallanék…
Értem. Lehet, hogy a szavaim túl egyszerűnek tűnnek, ám micsoda átalakulás kell hozzájuk. Milyen messze van mindez a szokásos gondolkodásmódunktól! De bátorság! Próbáljuk meg!
Egy így eltöltött nap annyit ér, mint egy egész élet. És este nem ismerünk majd magunkra. Soha nem érzett öröm tölt el minket. Erő költözik belénk. Isten velünk lesz, mert Isten azokkal van, akik szeretnek.

A napok pedig kiteljesedve jönnek majd egymás után. Időnként esetleg lelassítunk, hajlamosak vagyunk elbátortalanodni és feladni. És szeretnénk visszatérni a régi életünkhöz…
De ne! Bátorság! Isten megadja hozzá a kegyelmet.
Kezdjük mindig újra!
Ha kitartunk, látni fogjuk, ahogy lassan megváltozik körülöttünk a világ.
Megértjük, hogy az evangélium varázslatosabbá teszi az életet, fényt gyújt a világban, ízt ad létünknek, és magában hordja minden problémánk megoldásának forrását.
És addig nem lesz nyugtunk, amíg rendkívüli élményeinket el nem mondhatjuk másoknak, a barátainknak, akik megértenek bennünket, a szüleinknek, vagy bárkinek, akinek csak át akarjuk adni.
Újra megszületik a remény.

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!”

Forrás: Megjelent 1978. március 25-én az olasz Città Nuova újságban, magyarul: Chiara Lubich: Az egység lelkisége. Budapest, Új Város, 2020. 189. o.
Fotó: pixabay