Visy Petra Pszichológus, jelenleg iskolapszichológusként dolgozik egy budapesti középiskolában.

Önismeretünk fejlesztésébe érdemes belevágni, mert nemcsak személyiségünk árnyoldalait, hanem rejtett képességeinket is felfedezhetjük.

Ismerem magam, tudom, hogy így fogok tenni vagy úgy fogok érezni… – hangzik el gyak­ran a szánkból. És valóban, az önmagunkkal folytatott, évekig tartó, folyamatos együttélés idővel meghozza a gyümölcsét, hiszen a tapasztalt reakcióinkból, átélt megnyilvá­nulásainkból egyre pontosabban be tudjuk jósolni jövőbeni viselkedésünket. Önmagunk­ról alkotott képünknek ugyanakkor mindez csak egy apró szelete. Ismereteink ennél jóval összetettebbek.

Képzeljük csak el, hogy személyiségünk egy fa, melyet születésünkkel elültetnek, és az évek során folyamatosan fejlődik, gazdagodik, növekszik, terebélyesedik. Ez a fa kezde­tektől fogva termést hoz. A termései azok a tulajdonságok és jellemzők, amelyekkel szü­letésünktől rendelkezünk. Eleinte ezeknek a terméseknek az idősebb fák adnak nevet, ízt és színt. Elmeséléseikből és visszajelzéseikből tudja a fa, milyen termései vannak. Később igyekszik ezek mentén termést hozni, de színe és íze mindig változik, formálódik. Az erdő többi fája tovább gazdagítja termé­seit, mindig eggyel többet aggat az ágaira, melyekből van, amit megtart, megőriz és nevelget, s van, amit a földre hullat. Az évek során a fa sokféle színű és formájú terméssel gazdagodik. Különlegessége és izgalma, hogy vannak termések, amelyek ismerősek számára: ismerete van színéről, ízéről, összetételéről és belsejéről is. Ezek között több olyan termés van, amely az erdő többi fája számára láthatatlan, ismeretlen. Ugyanakkor számtalan termés csüng az ágakon, amiről a fának nincs tudomása, viszont társai számára kristálytisztán látszik. Az idő múlásával a fa vastagabb kérget, hosszú, sűrű ágakat és gazdag lombkoronát növeszt, melyben könnyen elbújnak olyan termések, amelyek sem a fa, sem a társai számára nem láthatók. Ilyenkor a vadhajtásokat érdemes ritkítani, a kérget kicsit lefejteni, hiszen az éltető nap sugarára az addig árnyé­kolt részeknek is szüksége lehet. Ahogy a fa nyitni kezdi ágait, egyre több és több termése válik láthatóvá saját, és majdan társai számára is. A legszebb példányok pedig arannyá változ­nak, és büszkén csüngnek az erős gyökereken álló fa ágain.

Önmagunk megismerése is valahogy így műkö­dik. Kezdetben a fontos személyek, elsősorban a szüleink visszajelzései segítenek önmagunk felfedezésében, később kortársaink árnyalják tovább a képet vagy éppen új jelzőkkel egészítik ki ismereteinket. Mindez összefonódik saját magunkról szerzett belső tapasztalatainkkal, meglátásainkkal. Vannak azonban személyisé­günknek olyan részei, részletei, amelyek mások, vagy akár önmagunk számára sem ismertek. Saját személyiségünk boncolgatásának egyik alappillére a ’miért-ek’ megválaszolása, mely kemény és olykor fájdalmas munka.

Önismeretünk fejlesztése fontos részét képezi életünknek, szinte halálunkig. A személyiségünk ugyanis – ha alapjaiban csak ritkán – részlete­iben folyamatosan alakul, változik, így mindig lehetnek vakfoltok, melyek felfedezésre, meg­értésre várnak.

Életünk szerves részét képezi a hasonlítgatás: milyen a másik és milyen vagyok én? Hogy csinálja XY, és ehhez képest én jobban vagy rosszabbul csinálom? Hogy csinálhatnám jobban? Talán nem is gondolnánk, de önmagunk megismerését nagyban segíti a szépirodalom, a filmek világa, a művészetekben való elmerülés is: melyek azok a karakterek, szerepek, amelyek megfognak? Vajon miért éppen azok?

Fotó: Depositphotos.com/Josif Szasz Fabian (1),

Szerző: Visy Petra

Rovat: Életmód

2017. szeptember – október