F ó k u s z b a n   SZENTÉV

Prokopp Katalin

ISTEN NEM MOND LE RÓLAM

Az irgalmasság szentéve alkalmából egy katolikus pap és egy iszlámszakértő gondolatai irgalomról, könyörületről.

A szentév 2015. december 8-án vette kezdetét, és idén november 20-ig tart. Számos kisebb-nagyobb esemény fémjelzi a betegek jubileu-mától kezdve a gyerekek, a családok rendezvényén keresztül a papokéig. Ezek a programok valami sokkal nagyobbnak szeretnének hangot adni: jelévé, mintegy foglalatává válni Isten irgalmának, a titoknak, amely legmagasabb összegzése a keresztény hitnek és emberi létünk­nek. Szavakkal kimondhatatlan, olyan, mint egy tekintet, mely min­dennél jobban kifejezi a szeretetet. Szemkontaktus, mely érzelmeket, kapcsolatot, odafigyelést fejez ki, nemcsak szerelmesek között.

Pietro Lorenzetti Madonna di Monticchiello-ján az anyja ölében ülő Kisded egyik kezével a vállát fogja, szeretettel és olyan erősen néz édesanyja szemébe, mintha egy mág­nes vonzásának engedelmeskedne. Donald Winnicott fejlődéslélektani rendszerének alapját ezekkel a sza­vakkal foglalja össze: „A gyermek az anyai arc tükrében látja meg magát.” A brit pszichiáternek köszönhetően ma már tudjuk, hogy – pszichikai értelemben véve – a gyermek úgy tekinthet édesanyja arcára, ahogy az ember a tükörbe néz, anyja szemében pedig saját képmását láthatja. Ez a visszajelzés alapozza meg a csecsemő önazonosságát, erre épül, ebből fejlő­dik ki a személyisége. A tekintetnek tehát teremtő ereje van. „Jézus ráné­zett és megkedvelte” – mondja Márk evangéliuma a gazdag ifjúról.

Az irgalom Ferenc pápa egyik kulcsszava, amelyet pápaságának első kilenc hónapja során, több mint kétszáz alkalommal használt. Nemegyszer mondta magáról: „Bűnös vagyok”, mottója pedig: Miserando atque eligendo ’Megkönyö­rült és kiválasztotta’ (Mt 9,9).

Miért hirdette meg Ferenc pápa az irgalmasság évét? Miért olyan aktuális ez ma? Erről faggattam elő­ször Pálfai Zoltán katolikus papot, makói plébánost.

P. Z.: Megválasz­tása óta csodálom Ferenc pápában a személyességet, az őszinteséget, gyöngeségei felvállalásának nyíltságát. Az irgalmasság témájához kötődően sokszor elmesélte már fiatalkori gyónás-élményét, mely megváltoztatta életét, meghatározta hivatását, sőt püspöki és pápai jelmondatának kiválasztását is. Számára Isten irgal­massága nem perifériális jelenség sem a teológiában, sem a lelki-pásztorkodásban, hanem ezen áll vagy bukik egyházunk hitelessége. Aktualitása egyértelmű: társadalma­inknak, s benne az egyes embernek gyógyulásra van szüksége, mert sebek borítják. Gyógyulás pedig honnan jöhetne máshonnan, mint személyes figyelemből, meghallga­tásból, együttérzésből és megbocsá­tásból. Egyszóval irgalmasságból.

Hogyan élhetjük meg az irgalmassá­got hétköznapjainkban? Te hogyan éled meg? Elmondanál egy-két példát személyes és lelkipásztori életedből?

P. Z.: Ferenc pápa sem ad rá konkrét receptet, hanem felvázol egy széles spektrumot, melyen belül rengeteg lehetőségünk van a megvalósítás­ra. Én elsősorban a figyelmességre törekszem: próbálok régen látott ismerősökkel, családtagokkal kap­csolatba lépni, még ha csak pár sor, egy-egy üzenet vagy telefonhívás erejéig is. Lelkipásztorként igyekszem minél személyesebbé tenni a gyón­tatásaimat, s heti rendszerességgel kórházi beteglátogatásaim alkalmával minőségi időt tölteni a betegágyak mellett. Nem egy és nem kettő olyan tapasztalatom volt már, hogy ha nem lépek oda a betegágyhoz, akkor el­mulasztom az irgalmasság pillanatát. Nem az enyémet, Istenét.

Pár hete történt: épp csak bekukkan­tottam az egyik kórterembe, van-e ott valaki, akihez oda tudnék menni. A betegek aludtak – legalábbis első látásra. Már majdnem továbbmentem, amikor megláttam az egyik ágyon egy asszonyt, aki mégsem aludt, sőt tekintetünk találkozott. Odaültem mellé, bemutatkoztam, s beszélget­ni kezdtünk. Kiderült, hogy súlyos beteg, az orvosok már lemondtak róla. Kellőképpen el is volt keseredve, viszont a beszélgetés során elhang­zott a kulcsmondat: „…de Isten nem mondott le rólam!” Vagyis elfogadta, hogy Isten úgy van jelen szenvedések­kel teli életében, hogy együtt szenved vele és benne. Miután hazaengedték, meglátogattam családja körében, s megbizonyosodtam arról a mér­hetetlen erejű hitről, mellyel férje, gyermekei és ismerősei támogatják, s melynek köszönhetően minden orvosi szakvéleményt meghazudtolva még mindig él és élteti családját.

Tíz éven át a Szeged-Csanádi Egy­házmegye ifjúsági referense voltál, és továbbra is szívesen vagy a fiata­lokkal. Nem inkább az idős korra jellemző az irgalom képessége? A fiatalok körében divatosabb önérvényesítésről, önmegvalósí­tásról beszélni. Az irgalmassággal eltapossuk saját magunk érdekét, a saját igazságunkat?

P. Z.: Első pillantásra úgy tűnt, az emberek nem értik, mit jelent az irgalmasság. Még tavaly decemberben beszélgettünk az egyházközségi képviselőtestület tagjaival a témáról, s legtöbbjük véleménye szerint túl elvont ez a fogalom. Nem tudtak vele mit kezdeni. A fiatalok nagyon is átérzik, miről van szó. Egyrészt azért, mert rengeteg sebet hordoznak az irgalmasság hiányából fakadóan, elsősorban saját családjukból, más­részt pedig azért, mert küzdenek a megbocsátás kérdésével: „kell-e éreznem valamit?”, „elmúlnak-e a megbántottság sebei?”, „megbocsátok, de nem felejtek”, önvád, szégyen. Afelé próbálom terelgetni őket, hogy az irgalom nem gyöngeség, hanem belső erő, szándék és hozzá­állás, mely előbb-utóbb megtermi gyümölcsét.

A pápa a jubileumi év meghirde-tésekor azt is hangsúlyozta, hogy „az irgalmasság összeköt minket a judaizmussal és az iszlámmal”. 2014-ben ő maga is járt a törökországi Kék mecsetben, 2015. novemberében pedig a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban tett látoga­tást a nagymecsetben. Az iszlámban különösen fontos szerepet kap az irgalom, egy kivételével a Korán min­den fejezete, szúrája ezzel kezdődik. A Fehérvári úti Budapest Mecsetben Abdul-Fattah Munif iszlámszakértő­vel beszélgetek erről.

A-F. M.: Biszmil­láhi ar-Rahmān ar-Rahîm. ’A könyörületes, irgalmas Allah nevében.’ Ahány­szor a muszlimok elkezdenek dol­gozni, enni vagy imádkozni, ezt mondják. A profán, világi és a vallási tetteket is az Ő nevében kezdjük. Ezzel megpróbáljuk mindenhol emlékeztetni magunkat arra, hogy a könyörületes Istennek adjunk hálát. Ez az egyik legkiemelke­dőbb Isten 99 neve közül. Nem lehet utánozni Istent, de mégis követnünk kell ezt és a többi isteni tulajdonsá-got. Mohamed próféta mondja egy hagyományban: „könyörüljetek meg azon, aki a földön van, és megkönyö­rül rajtatok az, aki az égben van.” Ha azt szeretnénk, hogy Isten megkö­nyörüljön rajtunk, akkor legyünk mi is könyörületesek az emberek iránt.

Az iszlámban Isten az Ő könyörüle-tét száz részre osztotta, és egy részt lehelyezett a földre. Ezáltal válik könyörületessé az édesanya a gyerme­ke iránt, az állatok a kicsinyeik iránt, és egyáltalán az emberek egymás iránt. Az iszlám megszólaltatja ezt a bennünk rejlő természetes szeretetet és irgalmat, és arra bátorít, hogy ezt erősítsük magunkban, és ezt bonta­koztassuk ki.

Az európai sajtó gyakran úgy beszél az iszlámról, mint egy erő­szakos vallásról, az iszlamistákra és terroristákra hivatkozva is. Ez nem összeegyeztethető az irgalommal. Mi az eredeti tanítás?

A-F. M.: Az emberiség első ember­gyilkosságát említve – amikor Káin megöli Ábelt – azt mondja a Korán: „Emiatt írtuk elő Izrael fiainak: „Az, hogy valaki megöl egy lelket (embert) – nem emberölésért vagy a Földön való pusztításért (bünte­tésként) – olyan, mintha minden embert megölne, és az, hogy valaki életben tartja, olyan mintha minden embert életben tartana” (Korán 5:32). Ez az alapja mindennek: élni és élni hagyni. Az emberi élet szent, és Isten törvényeket hozott, ami alapján meg lehet védeni az emberi életet. Maga az iszlám szó gyökere – szelám – is azt jelenti, hogy békesség, megbéké­lés. A szó másik jelentése: Istennek való alávetettség, behódolás. Nincs olyan vallás, ami azt tanítaná, hogy az ember ne legyen toleráns és békés, az emberi gyarlóság vezet oda sajnos, hogy felhatalmazva érezzük magun­kat arra, hogy embereket kioktassunk, vagy akár ártsunk nekik.

Miért parancsolja Isten a muszlim hívőnek, hogy irgalmas legyen? Miért jó, hasznos ez az embernek?

A-F. M.: Nem minden dolog valósul meg az evilági életben. Van olyan „befektetésünk” könyörületként vagy szeretetként, aminek a túlvilágon lesz majd hozadéka. A külső szemlélő számára nem kifizetődő, hogy segítek egy vak embernek átmenni az úton, vagy megetetek egy éhező embert. A Próféta azt mondja: sohasem csökken a vagyon az adomány által. A vagyonomat az adományozás csak növeli, áldást hoz rá. Tehát túlvilági jutalmazása van.

Ezenkívül a könyörületnek van egy társadalmi funkciója is. Ha az eleset­tek – szegények, nélkülözők, betegek, fogyatékkal élők – nem kapnak támo­gatást az erősebbektől, akkor nincs támaszuk. Ha a többségi társadalom nem könyörül rajtuk, akkor a társa­dalom szétbomlik, szétesik, nyomor lép fel. Azt gondoljuk, hogy ahol a világon nyomor van, ott leginkább a könyörületnek a hiánya okozza ezt.

Fotók:

• www.pinterest.com
• Pálfai Zoltán albumából 
• © Depositphotos.com/ Jean-Marie Guyon
• © Depositphotos.com/ Angel Nieto 
• Magyar Kurír
• © Depositphotos.com/ Jasmin Merdan

Új Város – 2016. április