A valóság fontosabb az eszméknél. A keresztény tanítás akkor él igazán, ha tettekre váltjuk.

A múlt század második felében az értelmiség egyre jobban ráébredt arra, hogy a világ nem mindenki számára egyformán kerek. Léteznek különböző felfogások, eltérő kultúrák, melyek számára más-más módon igaz valami. Nyugat-Európa társadalma szembesült azzal, hogy gyermekei mellett az iskolapadban egy szenegáli fiú vagy egy pakisztáni kislány ül, aki az iszlám előírásait követi, nem fogyaszt bizonyos ételeket és megadott időpontban rendszeresen imádkozik. A magyar történelem iránt érdeklődők pedig előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy a környező országok történészei másként értékelnek bizonyos eseményeket, mint a hazaiak, és alapvető tényekről is más a meggyőződésük.
Ferenc pápa apostoli buzdításának harmadik elve (Az Evangélium örömhíre, 130–132) ebben a korunk számára igen fontos kérdésben ad eligazítást, leszögezve azt, hogy „a valóság fontosabb az eszméknél”. De hogyan jutunk el oda, hogy megértsük, mi is a valóság?

A gombaszedők
Barátaimmal járom az erdőt, gombát keresünk. Bizonyos gombafajok szeretnek megbújni a fölre hullott lomb alatt, ezért különös öröm, ha egy-egy telepet felfedezünk. Az egyikünk hirtelen felkiált: „Jaj, vigyázz, az mérges!” Ez a kis jelenet jól leképezi azt, ami az ember helyzete a világban. Úgy vagyunk megalkotva, elménk úgy működik, hogy egyszerre viszonyulunk a környezetünkben levő valósághoz (erdő, gombák), amely tőlünk függetlenül létezik, és a társainkhoz, akik a maguk módján szintén kapcsolatban állnak a valósággal, de egyúttal velünk is, egymással is. Honnan tudom, hogy én jól látom-e, helyesen ítélem-e meg a valóságot? Egyrészt a saját tapasztalatomból. Ha megeszem a mérges gombát, akkor keserűen könyvelhetem el, hogy tévedtem. Legtöbbször azonban a többiek reakcióiból tudom, hogy helyesen járok-e el. Barátaim, társaim menthetnek meg súlyos tévedésektől, ők sugallhatnak teljesebb képet. Az emberek közötti kommunikációnak tehát lényeges szerepe van a valósághoz fűződő viszonyunkban. Az adott helyzetben ilyen fogalmakkal élünk: ehető – nem ehető (mérgező), amelyeket alkalmazhatunk helyesen vagy tévesen. Ha körülöttünk ott van a kommunikáló közösség, akkor sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy nem tévedünk.
Ezek a fogalmaink megengedik számunkra azt is, hogy az ehető-nem ehető kérdésről sokkal általánosabb szinten, tehát a konkrét fizikai helyzettől elszakadva is beszéljünk. Elég csak a génmódosított élelmiszerek emberi szervezetre gyakorolt hatására, az ezzel kapcsolatos jogszabályalkotásra gondolnunk, ahol már egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint a mérges gomba esetében, hogy mikor alkalmazzuk helyesen a fogalmakat. Tehát a kérdés vita tárgyát képezi.
„Kétpólusú feszültség van az eszme és a valóság között is. A valóság egyszerűen van, az eszmét kidolgozzuk” – írja a pápa. A kettő között állandó párbeszédnek kell folynia, annak elkerülésére, hogy végül az eszme el ne szakadjon a valóságtól.”

(A cikk teljes terjedelmével az Új Város májusi számában olvasható!)