Vagyonközösség, gondviselés, szegénység, pénzkezelés, adósságcsapda. A káposztásmegyeri plébánián nemrég estét szerveztek közös gondolkodás céljával. Szakemberek hozzászólásai és tapasztalatcserék segítették a csalá­dok gazdálkodásának újragondolását.

A gazdasági válsággal össze­függésben plébániánkon is megsokszorozódtak az egyre nehezebb pénzügyi helyze­tekbe kerülő családok. Ez egyrészt arra sarkall minket, hogy az anya­gi javak közösségét még intenzí­vebbé és intézményesebbé tegyük magunk között. A cél az, hogy a rendszeres segítség azok részéről, akiknek erre lehetőségük van, el­jusson azokhoz, akiknek erre át­meneti jelleggel szüksége lehet. Megfogalmazódott egy igény arra is, hogy szakemberek adjanak elő arról, hogyan lehet védekezni az adósságcsapdák vagy a gazdasági­lag kilátástalan helyzetek kialaku­lása ellen, illetve hogy tanuljunk egymás jól bevált gyakorlataiból a háztartási gazdaság terén.

A beszélgetésnek az volt a célja, hogy jobban megértsük, mi a ke­reszténység Jézus tanításán alapu­ló szemlélete a pénzügyekről. Pár fogalmat tisztáztunk, lehetséges félreértést eloszlattunk. Miköz­ben természetes, hogy küzdünk a szegénység ellen, alapvetően a sze­génység (mint az anyagi javaktól való szabadság) keresztény érték. Ugyanakkor önmagában a gazdag­ság sem az ördögtől van.

Beszéltünk a gondviselésről is, mert a keresztény pénzkezelés nem képzelhető el nélküle. Akkor működhet, ha Jézus a mezők lili­omairól, és az ég madarairól szóló tanítása szerint élünk. Ez viszont ráhagyatkozást kér tőlünk, nyi­tottságot az isteni beavatkozás irányába, mint életünk minden terén.

Kihangsúlyoztuk a vagyonkö­zösség fontosságát: részesedjünk amennyire lehet egymás szükségle­teiben, és tegyük közösbe mindazt a pluszt, meg azt a mínuszt, amivel adott esetben rendelkezünk. Tuda­tosítottuk azt is, hogy a fogyasztói társadalom hamis igényeket kelt. Ellenállhatatlan vágyat ébreszt, hogy vásároljunk, utána pedig megteremti azokat az eszközöket (könnyen elérhető, de méregdrága fogyasztói hiteleket), amik hozzá­segítenek a beszerzésükhöz, nem számolva az ebből fakadó követ­kezményekkel.

Ezután következtek a tapaszta­latok. Először bepillantást nyer­hettünk egy, a lakótelepen lakó, al­kalmazotti fizetésből gazdálkodó sokgyerekes házaspár életébe. El­sőként azt fogalmazták meg, hogy mindennek az alapja a házastársi egység, és a kettejük közötti kom­munikáció. Az adott pillanatban, és adott módon ebbe a gyerekeket is be lehet vonni, és be is kell von­ni: a saját zsebpénzükből már ők is adnak a perselybe.

A másik fontos elvük, hogy nem úgy hórukk módon költik el a pénzt, hanem megtervezik, hogy mennyi lesz a bevételük, és ezt mire szeret­nék elkölteni. Ennek módja megint esetleges, hogy ki papírdarabokon, ki pedig bonyolult Excel-táblákban vezeti: a lényeg, hogy legyen terve­zés, és jó, ha ez vissza is követhető. Ez segít látni, hogy mi az, amire esetleg túl keveset költünk (például az egészség vagy művelődés terén), és mi az, amire túl sokat. Spórolási praktikumok is elhangzottak, fő­leg arra vonatkozóan, hogy milyen leépíthető fogyasztói cikkek szű­rődnek be az életünkbe. Tusfürdő helyett jó a szappan is, a szipi-szupi vegyszerek helyett az egyszerűbbek, az üdítő helyett a csapvíz. Elmond­ták, hogy a pénzügyi mérlegeléskor lélekben a világ szegényei elé állva hozzák meg a döntéseket.

Az ő előadásukat kiegészítő töb­bi hozzászólásból is az derült ki, hogy szükség van a házastársak között a szeretet kommunikációjá­ban egyfajta rugalmasságra, hogy az ember le tudjon mondani a saját beállítottságáról: ami nekem adott pillanatban luxusnak tűnik, az le­het a másiknak a „szeretet-nyelve”.

Banki szakértőink arról beszél­tek, hogy hitelt lehetőleg csak in­gatlanra, vagy egyéb beruházási javakra szabad fölvenni, nem fo­gyasztási cikkekre és semmikép­pen sem nyaralásra vagy napi meg­élhetésre, mert ezeknek a kamatai is sokkal magasabbak.

A hiteleknél vigyázni kell: a tör­lesztő részletek kiszámításánál csak a szabadon elkölthető (ide­gen szóval diszkrecionális) jöve­delemmel szabad számolni, ami azután marad fenn, hogy levontuk a család összes bevételéből a meg­élhetésre szánt összeget és vala­mekkora (néhány havi fizetésnek megfelelő) tartalékot képeztünk a váratlan helyzetekre. Ilyenkor nem alakulhat ki banki hitelcsapda.

A hitelkártyát – mint az egyik legdrágább hitelfajtát – tanácsuk szerint lehetőleg ki kell iktatni, ha­csak nem vagyunk biztosak benne, hogy nagyon fegyelmezetten min­dig a havi fordulónapra vissza tud­juk tölteni az elköltött összeget.

Frivaldszky Márk

Fotók: Erhardt Gyula

PRNewsWire/CN